2014. június 4., szerda

Alkotó Hétvége 2014

Céhtagok részére, neves előadókkal, az idén is színvonalas Alkotó hétvégét tartunk Kecskeméten.

Az alkotó hétvége július 18-án 12 órától, 20-án 14 óráig tart.
A tanfolyam 18-án pénteken 14 órakor kezdődik.
Helyszín: Piarista Rendház Kollégiuma, Kecskemét Jókai u. 1.
Megközelítés: A busz- és vasútállomástól kb. 10’ séta.
(A kollégium bejárata a képen látható templom mellett található.)


MOLNÁR JÁNOSNÉ egyedi minták applikációját, egyedi módon tanítja majd.
SZABÓ IRÉNNEL csinos, nőcis hátizsákot készítünk. Lesz benne kis és nagy zipzár, rejtett belső zseb. Az elejét pedig mindenki a kedvenc foltmintájával díszítheti.
SOMOGYI BÉLÁNÉ KATIKÁVAL csíkvarrást és gyorsháromszög technika kombinációját varrjuk. A bonyolultnak látszó végeredményt a két egyszerű technika együttes alkalmazásával érhetjük el.
PAPPNÉ KOSZTELNIK EDITTEL egy modern tájat varrunk, érdekes és élvezetes lesz, felületi kalandozás nem szokványos anyagokkal.
Egység csomagot Edit készít, ami a helyszínen megvásárolható. Részletes leírást a résztvevőknek küldünk.

A tanfolyamokon a részvételi díj 19 500 Ft, mely tartalmazza a szállást és étkezést is.
Jelentkezni Szakács Piroskánál lehet 2014. június 30-ig, a piriju@gmail.com email címen, vagy a +36-20-443-6556. telefonszámon.
A befizetés a részvétel előzetes írásbeli jóváhagyása után történhet a Magyar Foltvarró Céh 11703006-20410559 számlájára. A megjegyzés rovatba kérjük beírni „Alkotó hétvége”.
Ezen információk a honlapunkon: http://www.hunpatch.com/ is megtalálhatóak.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket,
Szakács Piroska
Magyar Foltvarró Céh Elnöksége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...