2013. április 17., szerda

A Tiszavirág Foltvarró Kör Krónikája (1995 – )


2013-n a Magyar Foltvarró Céh a Tiszavirág Foltvarró Körrel közösen rendezi az Országos Kiállítást Tiszaújvárosban.
Áprilisi Virtuális Vándordíj a Tiszavirág Foltvarró Körhöz kerül, fogadjátok szeretettel Magné Marika csoportbemutatóját:

ELŐTÖRTÉNET:  

Valamikor 1994-ben történt, hogy Szabados Lajosné Terike megismerkedtek Dolányi Annával. Ő már évek óta a foltvarrás Magyarországon történő megismertetésén dolgozott.
1989-n többedmagával megalakította a Magyar Foltvarró Céhet.

Tiszaújvárosba néhány hetes kurzuson estek át a kezdeti érdeklődők.
1995. januárban Szabadosné Terike megalakította a Tiszavirág Foltvarró Kört 14 fővel, majd szétvitték a foltvarrás ötletét a megyében, és sorra alakultak a foltvarró közösségek. Mivel a csoportból 5 fő tagja lett a Magyar Foltvarró Céhnek, lehetőség volt bekapcsolódni az ország vérkeringésébe, nemzetközi kapcsolatok kialakítására és tapasztalatcserére.

A Foltvarró Kör tagjai közös és egyéni alkotásokkal részt vettek különböző kiállításokon, pályázatokon, bemutatkozásokon.


Az Foltvarró Kör megalakulását követő első nagyobb rendezvényre a II. Országos Foltvarró kiállításra már Tiszaújvárosba került sor.
Címe: Magyarország kerti és mezei virágai a foltvarrás valamilyen technikájával.


1998 és 1999-ben házigazdái voltak az első és második Rongyűző tábornak.
A Quilt Expo-ra (Franciaország, foltvarrók világ találkozója) meghívást kapott a csoport által közösen készített Virágos Magyarország című foltmunka.

Rendszeresen rendezték meg Tiszaújvárosban az észak-magyarországi Régiós találkozókat, Szabados Lajosné Terike vezetésével.
Terike szívesen tartott gyakorlati bemutatóval egybekötött továbbképzéseket az érdeklődők részére.
Így történt, hogy közben a tagok kicserélődtek, illetve felduzzadt a létszám 20 főre. Ma 25 fővel működik a csoport.
2005. augusztus 13-án Tiszaújvárosban volt a 10 éves Magyarországi Foltvarrókörök Találkozója (Veszprém-Tüzikék, Pécs-Tündérujjak, Miskolc-Szivárvány, Jászberény-Jász Szín Folt, Győr-Flóra, Tiszaújváros-Tiszavirág).


2006 augusztusában Szabados Lajosné Terike rövid súlyos betegségben sajnos elhalálozott.
Ez után Füredi Zsuzsanna vette át a csoport vezetését. Nagy lendülettel fogott hozzá a folytatásnak. De mivel sok akadály gördült az útjába, családi nehézségek és egyéb, a csoport is mély hullámvölgybe került, egy év elteltével nem tudta tovább vállalni a csoport vezetését.
A Magyar Foltvarró Céh a Régió vezetését áthelyezte Miskolcra.

2007. június (Pünkösd) Sárospatakon körmenetben mutatták be a foltvarrók az egyházi zászlóikat, melyet az egyházközösségnek adományoztak. Ezt a pályázatot még Szabadosné Terike utolsó feladatként, örökségként hagyta a csoportra, egyénileg elosztva a feladatokat. Magné Marika lelkesítésére a zászlók elkészültek.
Mindenki örült, hogy részt vehetett ezen a pályázaton. A munkák országos körútra indultak, majd visszakerültek Sárospatakra.

Ez az esemény a csapat életében fordulópontot jelentett.
A varrás szeretete, az alkotás utáni vágy egy pezsgést indított el a szakkör életében.

A csoport vezetésére a tagok Mag Kálmánnénak szavaztak bizalmat.

2008. elején a Derkovits Kulturális Központ a RENESZÁNSZ ÉV tiszteletére kiírt egy pályázatot az észak-magyarországi foltvarrók részére „Modern Reneszánsz Foltokban”címmel.
A pályázatra 45 munka érkezett.

2008-április 06-n szakmai nappal összekötve került sor a kiállításra, mely elindult egy országos, majd határon is túli útra, nagy sikereket aratva.

A közösség minden évben készít jótékonysági céllal a Napraforgó alapítvány javára foltvarrott munkákat, melyek árverésen, és tombola tárgyként vesznek részt az alapítványi bálon, hogy a befolyt összegből segíteni tudják a gyerekeket.

2009. március 15-n a Városi Önkormányzat a Tiszaújváros Közművelődéséért, éves díjjal jutalmazta a város életéért végzet munka elismeréseként a Tiszavirág Foltvarró Kört.



A Régiós találkozókat ugyan áthelyezték Miskolcra, de a foltvarrás szerelmesei továbbra is szívesen találkoznak Tiszaújvárosban, ezért minden ősszel rendeznek szakmai napokat, közös varrásokat, melyeknek nagyon jó a visszhangja.
A Magyar Foltvarró Céh és más szervezetek által meghirdetett pályázatokon rendszeresen vesznek részt munkáikkal, alkotásaikkal.
Országos Foltvarrók kiállításán egyéni munkával Hamari Imréné „Vihar” c. munkája II. helyezést ért el. 
A 2012-s évi Határtalanul kiállításról Nagy Istvánné „ A folt öltöztet” kategóriában I. helyezést hozta el. 
A Tatabányai Országos kiállításon a csoport egy közös alkotása a közönségdíjat kapta meg „Virágözön” című munkájára. 
A közös munkákat mindig közösen tervezik meg, és mindenki kiveszi a részét a számára leginkább megfelelő munkában. (szabás, vasalás, gépi varrás, kézi varrás, stb,) 
A Foltvarrókör minden évben kiállítás alkalmával mutatja meg munkáit a Tiszaújvárosi közönségnek.
Szakmai kirándulásokon és nyaranta összművészeti táborban vesznek részt.
2010-n Tiszavirág Foltvarró Kör újra CÉH csoport lett. Jelenleg 6 fő a tagja.
Ezt követően minden szakmai kirándulást egy CÉH által szervezett rendezvényhez kötöttek.
Megalakulása óta eltelt időszak megmutatta, hogy sikeres éveket tudhat maga mögött a Foltvarró Kör.`Valamennyi, időről-időre felmerült nehézség, gond ellenére sikerült megőrizni a folytonosságot is, mindvégig jelen van a csoport életében `egy lelkes, a problémákon felülemelkedni képes mag, melyre a Magyar Foltvarró Céh vezetősége mindig számíthat.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...